Ancelotti Real Madridja eddig jobban teljesít, mint Mourinho edzősködése idején

Akik szeretik a statisztikákat, azoknak biztosan nagyon érdekes információval tudunk szolgálni, miszerint az elműlt néhány hónapban az Ancelotti által irányított Királyi Gárda a számok alapján jobban teljesít, mint Mourinho utolsó évének hasonló időszakában
 

A spanyol Marca napilap kimutatása alapján a bajnokságnak ebben a szakaszában, vagyis a 13. fordulót követően igaz, hogy a Madrid szintén a harmadik helyen állt a Barcelona és az Atletico Madrid mögött, ám a hátránya az éllovasokhoz képest több volt. Tavaly 11 pont előnye volt a Barcának, míg 8 az Atleticonak, míg idén mindössze 6 a katalánokhoz és 3 a városi rivális mögött.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, tavaly idén ilyenkor már volt veresége is a csapatnak, míg idén eddig vereség nélkül úszta meg a legrangosabb tornát a Real Madrid.

Hogy ebből az következik-e, hogy Ancelotti jobb tréner Mourinhonál, nagy bátorság lenne kijelenteni, márcsak azért is, hiszen a spanyol szakfolyóirat Mourinho utolsó évét vizsgálta, amikor már mint tudjuk...

ancelotti